RetuRo

2 órája

Fechet: A betétdíjas visszaváltási rendszer olyan teljesítményt ért el, amelyről senki sem álmodott

Forrás: Facebook/RetuRO

Agerpres

A rendszerváltás utáni legnagyobb körforgásos gazdasági beruházásnak és az eddigi legnagyobb romániai köz-magán társulásnak nevezte egy keddi rendezvényen a környezetvédelmi miniszter a betétdíjas visszaváltási rendszert (SGR).
Mircea Fechet kifejtette, hogy az SGR a hagyományos hulladékgazdálkodási rendszerhez képest olyan teljesítményt ért el, amelyről senki sem álmodott, és amelyekre miniszterként nagyon büszke. Emlékeztetett arra, hogy szeptemberben 81 százalékra nőtt a betétdíjas rendszer keretében visszaváltott italcsomagolások aránya. 'Ez sokkal több, mint amit egy évvel ezelőtt elképzeltünk' - jelentette ki. Hozzátette, hogy ha lesz rá politikai akarat, a rendszer továbbra is működni fog.
Fechet dicsérte a SGR-t működtető RetuRo vállalat több száz alkalmazottját, akik szerinte kiváló munkát végeznek, de méltatta a rendszerben szerepet vállaló logisztikai és szállítási vállalatokat, illetve az újrahasznosító üzemekbe beruházó cégeket is.
Kijelentette: tíz év múlva már senki sem fog emlékezni arra, hogy ki volt a miniszter a visszaváltási rendszer bevezetésekor, de 'mindenki azt fogja mondani, hogy ez egy jó ötlet volt, mert Románia napról napra tisztább lesz ennek a rendszernek köszönhetően'.
Fechet közölte azt is, hogy a lakosság 96 százaléka hallott már a visszaváltási rendszerről, de a SGR-t népszerűsítő kampány nem áll le, mert az embereket folyamatosan bátorítani kell az újrahasznosításra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában