Kezdeményezés

3 órája

Aláírásgyűjtés zajlik a Nagyvárad–Vaskoh közti vonatjárat újraindításáért

Fotó: Facebook/Calea ferata Ciumeghiu-Holod-Vascau

Erdon-összeállítás

A dedic.ro honlapon aláírásgyűjtés folyik annak reményében, hogy ismét lesz vasúti összeköttetés Nagyvárad és Vaskoh közt, mely járatot éppen, hogy az utasok hiányában szüntettek meg több mint öt évvel ezelőtt, 2020. január 1-jén. Eddig több mint 550-en támogatták a kezdeményezést, azzal érvelve, hogy a Vaskoh térségében élők számára csupán a közúti közlekedés maradt egyetlen alternatívaként, ami költségesebb, kockázatosabb és a legtöbbször stoppolni se lehet. A petíciót támogatók ezért azt szeretnék elérni, hogy újítsák fel a vasúti síneket, és közlekedjenek ismét személyszállító, illetve tehervonatok Vaskoh és Nagyvárad között. A vonal 116,70 kilométer hosszú, és 1885–1887 közt épült több ütemben. Jelenleg ideiglenesen üzemen kívül van helyezve a Nagyvárad–Félixfürdő, illetve Posztahollód–Vaskoh közti szakasza, és véglegesen a Féixfürdő–Pusztahollód közti rész. 2019 december végéig az Interregional Călători magántársaság működtetett járatokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában