Beruházás

2024.05.11. 10:19

Kezdődhet az aluljáró-tervezés

Forrás: PMO

BN-összeállítás

Újabb közúti aluljáró építése kezdődik el hamarosan. Ezúttal a Vitéz (Decebal) út és a Körös (Tudor Vladimirescu) utca kereszteződésében épül ilyen létesítmény, miután a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal csütörtökön aláírta a munkálat megtervezésére vonatkozó szerződést a Freyrom vállalattal, mely egy konzorcium részeként végzi el a feladatot. A szerződés értéke 39,4 millió lej áfa nélkül.

Mint arról már beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat már benyújtotta finanszírozásra a 2021–2027 Közötti Észak-Nyugati Regionális Programhoz a tervezett közúti aluljáró megvalósításának a projektjét. A pályázat teljes becsült értéke 112 millió lej, azaz mintegy 22,5 millió euró, és hozzátartozik nyolc elektromos busz beszerzése is. A vissza nem térítendő támogatás közel 45 millió lej, vagyis mintegy 9 millió euró. A felüljáró építésének a munkálatai várhatóan már idén nyáron, a szünidő alatt megkezdődnek. A leendő aluljáró 11,9 méter hosszú és 25 méter széles lesz, mindkét irányba egy-egy sávval rendelkezik majd. A Sztaroveszky (Magheru) úton épült aluljáróhoz hasonlóan az úttesttel párhuzamosan egy gyalogos átjárót is kialakítanak. A gyalogos átjárók végein lépcsők és liftek lesznek a mozgássérültek, a babakocsis anyukák és a kerékpárosok számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában