Szentmise

2025.03.20. 12:48

Felújították a nagyváradi Szent József-telepi plébániatemplomot

Böcskei László megyés püspök március 19-én, szerdán délután a nagyváradi Szent József-telepen mutatott be szentmisét, melynek keretében megáldotta a külsőleg és belsőleg megújult templomot. A szentmise szónoka Vánkos Alexandru váradújvárosi segédlelkész volt.

Felújították a nagyváradi Szent József-telepi plébániatemplomot

Ciucur Losonczi Antonius

 

A zarándokokat, illetve az egyházközség híveit Bărbuț Péter Szent József telepi plébános köszöntötte, isteni kegyelemnek nevezve azt, hogy a jubileumi szentévben március 19-én nem csupán búcsút ünnepelhetnek, hanem azt is, hogy külsőleg és belsőleg is megújult a templom, illetve rendbe lett téve az udvar is. Elmélkedésében Vánkos Alexandru váradújvárosi segédlelkész Szent II. János Pál pápát idézve arra hívta fel a figyelmet: ahogy Szent József gondoskodott Máriáról és Jézusról, úgy nekünk is őriznünk és védenünk kell az Istennek szentelt helyet. Régen, egészen a 19. századig, a magyar nyelvben az egyház szó nem csupán a közösséget jelentette, hanem magát az épületet is. Ez a nyelvi hagyomány pedig arra tanít minket, hogy az egyház és a templom elválaszthatatlan. Az egyházközösség nélkül üres falak állnának, és a közösség templom nélkül elveszíti azt a szent helyet, ahol Istennel találkozhat. 
Arról is beszélt a szentmise szónoka: a Szentírás szerint Szent József ács volt, de úgy is fordíthatjuk, hogy építőmester, kézműves. Valószínű tehát, hogy nem csak fával dolgozott, hanem kőfaragással, házépítéssel is foglalkozott. Jézus ezeket a mesterséget tanulta tőle, de ő nem csak kőből építkezett, hanem lelki értelemben is. Ennek pedig az az évszázadokon átívelő teológai üzenete számunkra, hogy Szent József nem csak kőből építkezett, hanem Jézus életét és küldetését is igyekezett megalapozni. Jézus megtanulta tőle nem csak azt, hogyan kell stabilan kőből építkezni, hanem az egyházat is kősziklára építeni, és megalapozni az egyház élő közösségét. Hogy egy templom nem csak falakból áll, hanem benépesítik az imádság hangjai. „Csak hittel lehet egy templomot élővé tenni, és ebban nekünk Szent József a példaképünk és a közbenjárónk”, hangsúlyozta a tisztelendő.
Az egyháztanács elnöke, Oltean György mondott köszönetet Böcskei László megyés püspöknek a jelenlétéért, illetve Vánkos Alexandrunak a prédikációjáért. Szabó Ödön parlamenti képviselő arról beszélt, hogy három templomhoz, közösséghez kötődik különösen: a kárásztelkihez, mely településről származik, a váradújvárosihoz, ahol a gyermekei lettek megkeresztelve, és ahol egyháztanácstag, de a Szent József-telepihez is, „mert onnan kapott feleséget”, aki ott élte a hitéletét gyermekként, és fiatal felnőttként, jelenleg pedig a templom szomszédságában működő Szent László óvodát vezeti.

 


Bărbuț Péter felidézte, hogy menet közben kellett változtatniuk a terveken, és a templomban megcsodálható szép belső fali díszítések, ábrázolások Sipos Tibor kivitelező igényes munkáját dicséri. Párás szemmel idézte fel, hogy a külső felújítás körülbelül akkor kezdődött, amikor a koronavírusjárvány idején be kell zárni a templomokat, s fájdalommal érzékelte azt, hogy a hívek nem tudják ezt látni, mert otthon kellett üljenek. Mikor azonban már ki lehetett nyitni a kaput, akkor megcsodálhatták, hogy milyen szép is külsőleg a templomuk. A belső felújításról aztán Varga Sándorral, a püspökség gazdasági igazgatójával egyeztetett, lévén hogy Böcskei László támogatta az ötletet. 
Böcskei László méltatta a kivitelező igényes munkáját és köszöntet mondott Szabó Ödönnek, amiért közbenjár mindig Bukarestben annak érdekében, hogy a püspökség pályázatai sikerre legyenek ítélve.
A templom felújítása a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és Románia vallásügyi államtitkárságának támogatásával valósult meg, illetve a hívek adományokkal járult hozzá ehhez. A Szent József-telepi plébániához körülbelül 600 hívő lélek tartozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában